Felhők felett

A LOSZ és a HomeInfo közös, az Év fürdőszobája 2020 pályázatára készült egyik fürdőszoba látványtervei, fiktív megrendelők számára. A pályázat hívószavai az innováció és a fenntarthatóság voltak. A pályázatra beadott műleírás egy része: Ügyfelem Budapest belvárosában található lakásának fürdőszoba felújításával keresett meg. 20-as éveiben járó, egyedülálló színésznő, aki nagyon sokat gyakorol a fürdőben, emiatt kiemelt szerepe van a helyiségnek az életében. Első kérése volt, hogy amennyire lehet, zárjuk ki a technológiát, zavaró tényezőket a fürdőből, ne legyen olyan eszköz, ami elterelheti a figyelmét felkészülés közben. Nagyon szereti a madarakat, a pasztell színeket és a hidegburkolatok ellenére meleg hatású összképet szeretett volna kialakíttatni. A kiválasztott koncepció nagyon nőies, légies, megjelennek a függesztékeken a madarak, az egyik sarokba került egy kör alakú hinta, illetve mögé felhőket idéző fali lámpák. A helyiség ezen része szimbolizálja a szabadon szárnyaló, lebegő, hintázó kreatív tulajdonost. A mosdószekrény a tulajdonos nagypapájától örökölt, ami az évtizedek során berozsdásodott. A gyermekkori emlékek miatt megtartottuk, átalakítottuk mosdószekrénnyé és felületkezelést kapott az állagának megóvása érdekében. Ez a bútordarab vezet át a helyiség másik részének anyaghasználatába. A zuhany és a WC burkolata acéllemez hatású hidegburkolat, megtörve az eddigi puhaságot. A mosdószekrény anyagához hasonlóból készíttettünk a WC fölé egy tárolószekrényt. A környezettudatosságot szem előtt tartva választottunk hidegburkolatokat, így találtunk meg két olyan olasz burkolatgyártó céget, melyek a gyártás során keletkező felesleget és felhasznált vizet újrahasznosítják, és folyamatosan törekednek arra, hogy a gyártás ökológiai lábnyoma minél kisebb legyen. Az örökségből származó mosdóbútor átalakításával és felújításával kiküszöböltük, hogy új bútort kelljen venni. A zuhanyba beépített termosztátos keverőt választottunk, a kád és a mosdó is víztakarékos kiegészítőkkel lett szerelve. A világítás energiatakarékos Led-ekkel lett megoldva, és a függesztékek mobilapplikációról kapcsolhatók.